Mindig is érdekelt a zene. Már a 80-as évek második felében, a Commodore-os korszakomban próbáltam minél szebb hangokat kicsalni a kis gépből. Aztán szereztem olyan progikat, amivel mintavett hangokat lehetett lejátszani (volt dob, meg vokális hangkészlet), csak a memória szabott határt a dolgoknak. Nekem Plus-4-esem volt, gondolom nem kell ismertetni, hogy a C-64 hangja mennyivel jobb volt. Ennek ellenére a Plus-4-re is nagyon sok mindent megcsináltak.
A kezdeti számítógépes zenélgetés után egy pianínón kezdtem próbálgatni magam még a suliban, de valahogy hiányzott már akkor is a másféle hangzás. Agyba-főbe nyomkodtam a zengetőpedált, akkor is, amikor nem kellett volna.
Aztán szüleimtől kaptam egy kis Casio szintit, PCM hangokkal, az SA-20-ast, valamikor 1990-ben. Íme:
Ezt követte kis időn belül egy Yamaha, a PSS-380. Na, ezen már voltak kíséretek. Igaz, hogy FM hangszínei voltak, de PCM dobok. Volt egy csúszkasor rajta, ahol a szólóhangszínekből egész jó kis dolgokat lehetett kihozni. Így nézett ki:
Eztán jött egy másik Yamaha, a VSS-200. Ekkor megvolt párhuzamosan a két Yamaha, meg a Casio SA-20. Mixer nélkül összedrótozva vettem fel a közös számokat kazettára. Vigyáznom kellett a hirtelen hangerő változásokkal, mert egyik hangszer elnyomta a másikat, mixer nem lévén. A VSS-200-on egyébként volt "vokál" rész, azaz mikrofonnal fel lehetett venni pár másodpercet, lehett variálni néhány dolgot, majd azon játszani. Egyébként sokkal kevesebb dolog volt benne, mint a PSS-380-ban, ezért ezt nem is tartottam meg sokáig. Így nézett ki:
Na ez volt a valami. 1992-ben szüleim segítségével (akkor már dolgoztam) kaptam/vettem egy Yamaha PSR-500-ast. Közgazdász végzettséggel kerestem bruttó 19.000 Ft-ot és a gép került 85.000 Ft-ba. Szóval, kellett egy kis segítség. Annyira örültem! Mások áhítozva nézegették egy kiállításon a PSR-400-ast, nekem meg behoztak egy 500-ast, amilyen nem is volt kiállítva. Több multipad, effekt, stb. szóval tuti gép volt.
Ez volt Ő: 
Mindig is kedveltem (most is) a kíséretautomatikás szintiket, ezzel komplett zenéket lehet készíteni akkordlefogásokkal, szólókkal stb. Szóval a PSR-500-zal sok zenét írtam, meg midiztem is, de még mindig kazettára rögzítettem. Eleinte a PSS-380 is megvolt, aztán azt eladtam.
Eddigi hangszereim mind újak voltak, de eztán vettem egy használt Korg EX-800 modult.
Érdekes hangzásokat lehetett kitekerni belőle, de jók voltak a presetek is. Viszont hiányzott belőle az igazi jó effektezés. Úgy tuti lett volna, egyébként még most is a legjobb analóg szintik között említik. Persze, effektezve az igazi. Effektről annyit, hogy vettem egy orosz keverőt, persze súgott kicsit, meg volt rajta egy visszhangszerű effekt, de kevert. Aztán az egyik oldal valahogy elszállt és eladtam. Eladtam a Korgot is, bár sajnáltam.
További hangszínekre vágytam, mert a PSR-500 hangszínei akkor nagyon jók voltak, de a használható az kevés. Ezért vettem a Korgot is, és ezért vettem egy Yamaha szintikártyát a gépbe (ld.lejjebb).
Ez is volt néhány. A PSR-500-zal sokat midiztem. Vettem egy Voyetra V22-es dupla midiportos ISA buszos kártyát (képet sajnos nem teláltam), amit először egy 386-osba, majd egy 486-osba, végül Pentiumba tettem. Sajnáltam is ezt a kártyát, mikor eladtam (a PSR-500 eladása után), de hát az ISA közben kihalt.
Aztán közben jöttek a GUS-ok. Először a klasszikus GUS, amelybe először csak 256 KB RAM-ot tettem, utána bővítettem 1 MB-ra.
Tetszett ez a kis "sampler", szuper volt a loop pont keresési funkciója. Jó kis bankokat lehetett vele szerkeszteni. A GUS PNP-be már 8MB RAM-ot tettem, picivel jobb volt a minősége, viszont a szoftverekkel nem voltam megelégedve.
Mindig olyan szoftvereket kerestem, amivel olyan loopolást lehet végezni, mint a klasszikus GUS saját szoftverével. Néhány évig voltak ezek a kártyáim. A "speciális" GUS CD-im viszont még azóta is megvannak.
A GUS-ok után, 1998-ban vettem a Yamaha SW60XG-t (mint említettem, ekkor még a Voyetra midikártya is megvolt).
Na, ebben több mint 600 hangszín volt, 4MB tömörített minta, effektprocesszor (akár külső effektezésre is lehetett használni), szóval jó volt, de túl sok zenét nem készítettem vele, ezt én magam sem értem. Nem vált be igazán. Aztán eladtam, mert ez is ISA buszos kártya volt. Ezek a kártyák, inkább számítástechnikai eszközök voltak, mint hangszerek (kivételt képez talán a Voyetra, mert azt közel 9 évig használtam). Filléreket kaptam csak értük. Az az igazság, jobban szeretem az igazi "vasat".
Tíz évig használtam a PSR-500-ast, aztán beszámoltattam ebbe a gépbe, meg eladtam még ezt-azt, és tettem is hozzá jócskán. De meglett. Egy álom, 2002-ben. Na innen aztán felfelé íveltek a dolgok. Floppyra menthettem a komplett felvett midiket, onnan meg mindig backupoltam a számítógépbe. Érdekes, a midi kábelt soha nem dugtam bele, mert nem kellett. Meg tudtam vele csinálni, amit akartam.
Vettem a számítógépembe egy SB Live!-ot (azóta is benne van) és ezzel digitalizáltam.
Hát, ég és föld (jó nem az a 24/192 paraméter, de tök jó a kazettához képest). Egy kis normalizálás, megatöbbi, és már mehetett is CD-re.
Az EM-55-tel írtam a legtöbb zenét (eddig).
Aztán 2007-ben elkezdtem újra kacsintgatni új eszköz felé (Korg PA-50 stb.), habár erősen hajlottam a Rolandra, hiszen akkor a korábbi midijeim is ugyanúgy szólnak, nem kell újrahangszerelni, stb., majd kikötöttem az E-50-nél (és tényleg úgy szólnak a midik, illetve még jobban is). Először E-60-at szerettem volna (illetve nem, mert G-70-et) de azok túl drágák, és amivel többet tudnak, nem használom ki, főleg a G-70-ét nem.
Az E-60-ból egyedül a D-Beam-et sajnáltam, mert azzal az EM-55-nél egyszerűen meg tudtam oldani játék közben sok mindent. De ezzel megbékültem, és beszámíttattam az EM-55-öt. Jócskán hozzátettem, és meglett az E-50.
Ami meg az E-50-et illeti, hát szuper! Szerkeszthető hangok, belső 16 mega SSD, PCMCIA/CompactFlash 1 gigás kártya van benne, erre aztán lehet pakolni. Nagyon szép hangok, sok kíséret, és egyszerűen, gyorsan váltható, ugyanúgy, mint az userprogramok. Érintőképernyő, USB (midi és fájlkezelés), G-70 típusú szoftver, stb. Szóval, jó nagyon. Szerintem elég sokáig meg is lesz.
2007-ben még beruháztam további három eszközbe is, az egyik ez a Korg, a MicroX... a hangzások, ritmusok, variációk, arpeggio-k tárháza. Amilyen kicsi, olyan jó. Nem is kell bele szekvenszer, színes kijelző, meg kutyafüle, minek, csak drágább lenne. A Korg ezzel nagyon beletalált.
A másik az Alesis Micron. 2005 legjobb analóg (VA) szintije. Igen, szuper. Kevés kezelőgomb, de ez is kicsi és van hozzá editor szoftver (nem gyári).
A harmadik meg ez a mixer, Behringer 1832FX. Nagyon jó, USB-s külső csatival, így a digitalizálást ez a kis külső "hangkártya" végzi az SB Live! helyett, a számítógép pedig "zavartalan" digitális jelet kap. A felvételek tökéletesek.
2010 elején aztán egy olyan eszközt vettem, amire mindig is vágytam, egy kalapácsos zongora-szintit, az Alesis Fusion 8HD-t. A zongorahangja nagyon szép, élethű.
Kevés olyan billentyűs hangszer van, amelyben a kalapácsmechanikát ötvözik az aftertouch technológiával. Az Alesis Fusion 8HD ilyen.
Hogy mi a Fusion? Virtuál analóg szinti, sampler, fizikai modellező szinti, HDD recorder egyben, szóval ez egy kánaán...
Lehet, hogy majd még írok a Fusion-ről, most egyelőre ennyi futotta.
Mivel ez is tartalmaz virtuál analóg hangkeltőt, ezért az Alesis Micront el is adtam nem sokkal a Fusion vétele után.